Miért fogyasszunk zsírégetőt edzés alkalmával?

Megőrizni egészségünket egy igen fontos feladat, ami az életünk egy kiemelt feladat kell legyen. Amennyiben ezt elhanyagoljuk, akkor gyorsan felüthetik a fejüket olyan problémák, amikkel nem szívesen szeretnénk szembenézni.

A magyar társadalom egyik komoly kihívása az elhízás, miközben azt lehet mindenfelől hallani, hogy az emberek nagy többsége konditerembe jár és gyúr, mert ez ma a trendi.

Tény, hogy végigsétálva az utcákon kevésbé tűnnek fel a széles vállú Adoniszok, mintsem inkább a sörhas az, ami jellemzőbben észrevehető. Mindennek megvan a maga mértéke. Az egyik végletbe sem jó beleesni, ezért inkább igyekezzünk középül maradni.

Ha valaki elszánta magát komolyan az életmódváltás és rendszeres mozgás mellett, akkor olyan útra lép, ami hihetetlenül sok önuralmat és odafigyelést követel. Jó lenne azt hinni, hogy csak bekapunk néhány zsírégetőt és már készen is vagyunk.

Az elhízás problémakörével párhuzamosan egyre nagyobb figyelmet kapnak ezek a készítmények. Voltaképpen teljesen érthető, hiszen, amikor felismerésre kerül, hogy a felhalmozott tartalékok már nem csak az esztétikai látványt rontják, hanem az egészségre is rányomják a bélyegüket, akkor gyorsan a tettek mezejére kell lépni.

A zsírégetők olyan készítmények, amik szó szerint körülvehetnek bennünket, hiszen nem csak furcsa dobozokban, tabletták formájában érhetők el, receptre kapva és még csak laboratóriumban sürgölődő köpenyes alakokra sem kell gondolnunk, akik ezeket kotyvasztják, mert a konyhai fűszerink között is van több belőlük.

A természet vegykonyhája ugyanis előállítja nekünk a zsírégetőket. Ilyen például a fekete bors, az erős paprikában található kapszaicin, a zöld tea, málna, paradicsom, de még az áfonya is. Mindezek mellett vannak komplexebb készítmények, amilyenek lehetnek konjugált linolsavak (CLA), aminosavak (L-Carnitin, BCAA), vagy prebiotikum, amilyen az inulin, esetleg vitamin, akárcsak a niacin (B3).

Amint sikerült szert tennünk ezekre, máris jöhet a kérdés, hogy milyen módon érdemes használni?

Ha csak úgy működnének, hogy beszedjük ezeket, akár komplex kapszulák formájában és máris olvadnak le rólunk a zsírpárnák, akkor minden kétséget kizáróan mindenki szép, vékony szál leány és legényként járná a városok utcáit.

A dolog nem így működik. A szervezet ugyanis 2 féle funkciót ismer, raktározza az energiát, vagy fogyasztja azt. Nincs olya, hogy optimális arány, miszerint megmarad valaki adott szinten, ha nem csinál semmit.

Az anyagcsere folyamatok ugyanis építenek és bontanak. A zsírégetők a legjobban edzések mellé alkalmazva működnek. A fokozott megterhelés hatására ugyanis felgyorsulnak a különféle biokémiai reakciók, amik eredményeképpen a zsírokból energia szabadul fel.

Az azért nevezhető zsírégetésnek, mert oxigén jelenlétében zajlik és valóban egy hasonló energiafeltáró reakcióról van szó, ami a valódi égés következtében zajlik.

Ehhez azonban nagyon figyelni kell a táplálkozásra. Ha ugyanis több kalória kerül bevitelre, mint amennyit elégetünk, akkor semmilyen zsírégető készítmény nem fog segíteni.

Érdemes tehát kiaknázni ezen termékek hatékonyságát edzések során, mert jelentősen fokozhatók velük az eredmények, de mindez csakis rajtunk múlik.

Válassz megfelelő zsírégetőt céljaid elérése érdekében

Megosztás